Palásti Renáta (1978. február 16.) „Iskolai tanulmányaimat Csongrád megyében Bakson és Kisteleken végeztem. Művészeti tanulmányaim Zoltai Attila festőművész óráival kezdődtek.

 Az érettségi vizsga után a szegedi tanárképző főiskola rajz szakán folytattam óráimat Lázár Pál festőművész tanítványaként.

 Diplomámat a Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán szereztem alkalmazott grafikai specializációval. 2005-től a PTE Művészeti Karának hallgatója lettem, ahol 2007-ben egyetemi diplomát szereztem festő szakon.

 Nyaranként több művészeti szabadiskolát is látogatok (Mártély, Szálka, 2008 Igal), ahol tájképfestészet szépségeiben merülök el. 2007-óta tagja vagyok a Mártélyi Szabadiskola Baráti Körének, ahol ez évtől korrigáló tanárként is szerepelek.

 Külföldi tanulmányútjaim: Prága, Párizs, dél-franciaországi városok, spanyolországi és olaszországi körutak, szicíliai körút, Kréta, Egyiptom, Görögország, Indonézia - Bali színeivel ismerkedtem.

 Kiállításokon munkáimmal már főiskolás éveim alatt rendszeresen jelen voltam Debrecen és más városok galériáiban. 2003-tól a Fedics Mihály Művészeti Magániskola festőtanáraként festést és rajzot oktattam.

 Eddigi pályafutásom alatt számos egyéni és kollektív kiállításon mutatkoztam be: Debrecen, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Tiszafüred, Hódmezővásárhely (Tornyai Múzeum), Szálka, Baks, Kistelek, Budapest, Szentendre, Mórahalom.

 Munkáim külföldi kiállításokon is szerepeltek: 1993 USA környezetvédelem, Kína, 1994 Sidney, 2002 New York, Japán. A hazai gyűjtőkön kívül számos munkám megtalálható japán és holland magángyűjtőknél.

 Kedvelt témáim közé sorolható a tájfestészet, az egzotikus tájakon kívül a jellegzetes magyar vidékek ábrázolásai vezetnek művészeti utamon.

 Igyekszem megragadni a táj belső értékei felett az érzelmekre ható motívumait, legyen az akár egy romantikus városrészlet, akár a falusi élet szépségeit bemutató idillikus tájkép.”

  

Renata Palasti graduated the College of Nyíregyháza drawing-visual communication with graphic specialization.

 In 2007 PTE Art University majoring in painting. Member of the Friends of the Mártély Free School since 2007.

 Study trips abroad in Prague, Paris, the South of France towns in Spain and Italy tours, tour of Sicily, Crete, Egypt, Greece, Indonesia.

 Many individual and collective exhibitions at home and abroad: USA, China, Sidney, New York, Japan. Her works can be found at many domestic collectors and in private collections in Japan and the Netherlands.



    

  



 
 






 




  

   

 World Map

     








José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-853726.jpg