Benkőné Kovács Márta

 „Karcag, 1954. július 14.

Hatodik gyermekként látja meg a napvilágot. Hároméves amikor Rákoshegyre költözik a család. Itt jár iskolába, tanárai felfedezik tehetségét.
A sors úgy hozza, mégis laborasszisztens lesz. Munkája mellett képzőművészeti adottságait nem hanyagolja el, folyamatosan képzi magát.Először a Dési Huber szakkörben kezdi tanulmányait, ahol több éven át Tamás Noémi tanítványa.

 Művészettörténetet dr. Maksay Lászlótól tanul. A rákoshegyi művészek vonzáskörébe kerül, amely Tóth Tibor és Parrag Emil festőművészek nevéhez kapcsolódik.
Később a Vasutas Képzőművész Kör tagja, ahol Kirchmayer Károly szobrászművész és Benedek György festőművész irányítása alatt fejleszti meglevő tudását.

 Különféle művésztelepekre jár. Pár évet a Fáklya Klubban is eltölt Fischer Ernő tanítását hallgatva. Ha csak teheti, szabadidejét a festészetnek szenteli, melyben immár harmincnyolc éve szerető családja támogatja.
Természetelvű művész, leginkább a szabadban dolgozik szívesen. Képein egy-egy kedves táj hangulatát, szépségét örökíti meg. Pályafutása során számos egyéni és kollektív kiállításon eredménnyel bizonyít.
Optimista alkat, ami jól érezhető műveiben is. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészeti Országos Szövetségnek (SZKIOSZ) a Művészetbarátok Egyesületének, valamint a Budai Képzőművész Egyesületnek (BUKET).

Tanulmányúton járt Magyarország szép tájain kívül Horvátországban, Szlovákiában, Olaszországban, Korfun, Egyiptomban, Írországban, Romániában.

 Szép eredményeket ért el festőversenyeken: Velence-tavi festőverseny, Tatai festőverseny, valamint a Pesthidegkúti festőversenyen.
Munkái fellelhetők Montanában, Szlovákiában, Horvátországban, s idehaza különböző magánszemélyeknél.

 Benkőné Kovács Márta friss festői eszközökkel tárja fel a tájak és tárgyak, virágok és házak látványkincsestárát!
Elismeréssel adózok törekvéseinek! (Dr. Losonczy Miklós prof. művészettörténész 2006. X. 5. Páty)“

I was born in Karcag in 1954. When I was three years old my parents and my five sisters moved to Budapest.

Already in the elementary school I loved to draw and paint. My teacher,Palócz Miklósné helped my development.

 I got in touch with Emil Parrag painter. I could show him my works and he gave me critics and good advice.
I met Tibor Toth painter, who invited me to the artist s colony of Gyula (in this time I attended the Dési Huber fine arts workshop. Although I went to work I could go on with my artistic studies).

 First I went to Dési Huber workshop (1974-77) in the V. district, where I was the student of Noémi Tamás and I learnt history of art from Dr László Maksay.
Later(1977-80) I became a member of the Vasutas Képzőművész Kör where I could develop my skills with the instructions of the sculptor Károly Kirchmayer and the painter György Benedek, and could go to artists’ camps.

 I spent a few years in Fáklya Klub, too, listening to the advices of Ernő Fischer, Imre Domonkos, Ferenc Bodonyi. We went to artists’ camps and organized many exhibitions.

  I am a member of the National Society of Fine and Applied Arts, the Society of the Friends of Art, and the Fine Art Society of Buda.

 Marta Bkovacs  is a naturalist artist, especially working plein-air. In her pictures she captures the mood and beauty of a beautiful landscape.
During her career, she had a lot of individual and collective exhibitions. She  is an optimistic, which is well-felt in her works.



















World Map








José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-157355.jpg