"Hátrahagyva az addig megszokott polgári életforma nyugalmát, 26 évesen „festőnek álltam”. Azt gondolom, hogy a sors a nehezebb utat jelölte ki számomra. Nem a pár évig tartó állami képzést választottam. Örökös tanulásra ítéltem magam.

1997-ben kezdtem ismerkedni a festészet rejtelmeivel, Maszlik István, majd Gayer-Móricz Róbert festőművészek segítségével.

Meghatározó élmény volt számomra, amikor is 1998-ban a tiszakécskei művésztelepen találkoztam Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel. Biztató szavai ma is a fülemben csengenek: „Festeni, festeni,festeni”.

2000 és 2003 között a Kecskeméti Művészeti Szabadiskolában folytattam tanulmányokat Bruncsák András és Gyenes Péter vezetésével.

2003-ban Szappanos István irányításával ismerkedtem tovább a rajz és az akvarell technika rejtelmeivel.

2002-ben találkoztam Mág Tamás festőművésszel. Úgy emberi, mint művészi példájával nagy hatást tett rám. A mai napig csodálom színhasználatát, bravúros ecsetkezelését, és a technikai megoldásait.

2011 nyarán részt vehettem a Matteo Massagrande által vezetett Hajósi Nemzetközi Alkotótáborban. Úgy érzem, hogy intelmei elgondolkoztattak és némileg formáltak a festészethez való hozzáállásomon.

2013-ban ismerkedtem meg Meszlényi Attila képzőművésszel. Képeiben a természethez való viszonyának megjelenítését kedvelem leginkább. Tanácsai, hasznos intelmei nagyban segítik munkámat.

Gyalai Béla festőművészt is ebben az évben ismerhettem meg közelebbről. Pályáját régóta figyelemmel kísérem és sok szempontból követendő példa számomra. Magával ragadó a munkáiban együtt megjelenő ösztönös erő és tudatosság, illetve az a rend és harmónia, ami a képeiben tükröződik.

Hálás vagyok azért, hogy művészbarátaim a mai napig támogatnak ezen az édes küzdelemmel tele tűzdelt úton.

A nagy magyar festők közül pl. Ferenczy Károly, Mednyánszky László munkáit tanulmányozom. Gyakran mélyedek el többek között Alfred Sisley és John Singert Sargent festészetében is.

Én is azt vallom, hogy „… maga a természet is egy intelligens alkotóról árulkodik…” Fő témám a magyar táj ábrázolása. Próbálom megragadni azt, amikor a tájra, az épületre, a tárgyakra vetülő fény átlényegül egy érzésbe, gondolatba. Alkotás közben arra törekszem, hogy versenyre keljek a látvány okozta élménnyel, hangulattal. Foglalkoztat még a csendélet festés és a másik nagy kihívás, a figurális ábrázolás is. Leginkább olajjal dolgozom. Ez a technika nyújtja a legnagyobb kifejezési lehetőséget számomra.

Az alkotás nyújtotta öröm, az állandó fejlődés és nem utolsósorban a megújulás lehetősége vonz a festészetben. Egyre több tapasztalattal rendelkezve úgy érzem, a festészet fortélyainak elsajátítása egy nagyon hosszú folyamat, amely életem végéig elfog kísérni.

Az egyik alapító tagja vagyok az 1999-ben megalakult Izsáki Nyári Alkotótábornak.

Jó pár évvel később, 2011-ben néhány művésztársammal indítottuk útjára az Őszi Izsáki Alkotótábort, melynek azóta is szervezője vagyok. A táborok létrejöttét és működését az Izsáki Önkormányzatnak és más művészetkedvelő támogatóknak is köszönhetjük.

Évente több hazai alkotótelepen megfordulok, de festhettem már Horvátországban, Erdélyben, Svájcban és Szlovákiában is. Az év legnagyobb részében izsáki tanyámon, a Kőris Tanyán alkotok. Itt rendeztem be Műterem Galériámat.

Több művészeti csoportnak tagja vagyok, köztük a Bács-Kiskun Megyében működő Műhely Művészeti Egyesületnek.

 2010-ben Szegeden, az EDF-DÉMÁSZ által meghirdetett országos Jövőbarát Energia Pályázaton az „Eredet” című alkotásomat a szakmai zsűri 3. díjjal jutalmazta.

2014-ben Izsák Város Képviselő-testülete emlékplakettjét vehettem át Izsákért folytatott képzőművészeti tevékenységemért. Ugyanebben az évben Bács-Kiskun Megyében Príma díjra jelöltek.

Eddig közel 100 alkalommal állítottam ki egyénileg és 50-nél is több csoportos kiállításon vettem részt képeimmel. Képeim megtalálhatóak számos hazánkban és külföldön élő gyűjtő tulajdonában (Ausztria, Kína, Németország, Románia, Svájc)."



"My main subject is the representation of the Hungarian countryside. I try to grab it when

the light projected on landscapes, buildings, objects turns into feelings and thoughts.

During creation I endeavor to competition caused by the wake of the spectacular experience.

I am concerned even in the still-life painting and the other great challenge, figural

representation.

I work mostly with oil. This technique provides the greatest opportunity of expression for me.

The joy of creation, the constant development, not least the possibility of renewal in painting attracts me."








  



 

 

 

 

World Map




 






All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Denmark-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Turkmenistan-Artits
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-895584.jpg