Művész név: KOVÁCS ÉVA

 ( Boncsér Éva)

"A színek világa mint mágnes úgy vonz magához, s ebben az elvarázsolt világban itt boldogságra találok."

1962. július 26-án születtem Ózdon.

Az alkotás iránti vágy már gyermekkoromban is hihetetlen erővel tört fel bennem, rajzoltam, festettem, kézimunkáztam.
Általános Iskolai tanulmányaim során tanáraim művészi pályát javasoltak számomra, de sajnos az élet más irányba sodort.

Vegyipari Technikusként több pozícióban 35 éven keresztül a BorsodChem Wanhua-nál dolgoztam.

Az olajfestéssel 2006-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni, de család és munka mellett, nagyon kevés időt tudtam a festővászon előtt tölteni.
  2014 év végén úgy döntöttem, feladom addigi életem és azt fogom csinálni ami örömet okoz számomra és ami boldogabbá tesz. 

 A színek világa és az olajjal történő technikai módszerek kipróbálása és elsajátítása egyre nagyobb teret engedett képzeletemnek.
  Elsősorban a csendélet és tájképfestés áll közel hozzám, de szívesen festek portrét, életképet, illetve modern és absztrakt képeket is.
Alkotásaimat leánykori nevemmel is szignózom.

Az interneten keresztül a közösségi oldalak művészeti csoportjaihoz is csatlakoztam ahol különféle és számos nemzetközi elismerésekkel jutalmazták alkotásaimat.
A PORTRETISTO nevű  (portré festő) nemzetközi projekten is több alkalommal is sikeresen szerepeltem, több művész portréját megfestettem,
s ezzel egy időben 2015  szeptemberben felkerültem a JOSE GALVAN féle ARTSCAD nemzetközi  könyvtárba.
Az Anna German lengyel énekesnőről készített alkotásom melyet a Planet Anna című projekt keretén belül alkottam,
egy nemzetközi albumban is helyet kapott. Számos kiállításon vettem részt és több Antológiában is megjelentem alkotásaimmal.

Hivatalosan is tagja vagyok a Magyar Alkotók Internetes Társulása  Egyesületnek és a Cserhát Művészkörnek.

2016-ban a Magyar Alkotók Internetes Társulása Egyesület által meghirdetett  „Szavakba Szőtt Idő című Jubileumi Pályázatra beküldött képeim közül két alkotásomra a zsűri
Nívódíjat és Bronzecset-díjat adományozott.  Ezt követően 2017-ben a " Földről nézve" című pályázatra beküldött " Újjászületésem emlékére"
jeligéjű alkotásommal első helyezést értem el,
a zsűri Bor István Iván díjjal jutalmazta.  2018-ban a Cserhát Művészkör által kiírt pályázatra beküldött alkotásaimat,
a zsűri Batsányi János Képzőművészeti Nagydíjjal, Tompa Mihály Emlékdíjjal és Időtlenség Képzőművészeti Díjjal jutalmazta.

2018 év végén Művészetek Mestere Cím Bronz Fokozata kitüntetést vehettem át a MAIT Egyesülettől.     

2017 novemberben saját galériát nyitottam szülőfalumban, Dédestapolcsányban.                   

Számos Festői Nap alkalmából mint művészeti vezető vettem részt.

Számos alkotásom van magántulajdonban, illetve adományoztam képeket jótékonysági célból , közintézményeknek, galériának is.

A festés fortélyait autodidakta módon igyekszem elsajátítani, és folyamatosan törekszem a minél jobb eredmény elérésére. 

Nem büszkélkedhetek neves mesterekkel, csupán az elhivatottságom a tanítóm.

Artist name: ÉVA KOVÁCS

 (Éva Boncsér)

"Colours of the world magnetize me and I find my happiness in this enchanted world.

I was born on 26 July, 1962 at Ózd. .

ENGLISH BIOGRAPHY.doc





     


















 



 





All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
India-Artists
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Denmark-Artists
Denmark-Gallery
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-168234.jpg