Bihari Puhl Levente 1957-ben született Székesfehérváron. Életének egy sorsdöntő fordulata segítette festészeti pályára 1977-ben. Ekkor elkezdett festészetet és anatómiát, modellrajzot tanulni. Különféle képzőművész körök mellett otthon rendezett be önképző műhelyt. 1980-tól külföldi megrendelésekhez jutott. Amerikai, angol, francia műkereskedők látták el munkával, majd később német, osztrák, és olasz galériák megrendeléseire dolgozott. Itt tanulta meg a klasszikus festészet alapjait, és mesterfogásait - ami felé mindig is vonzódott. 1990-től kezdett el több társával csoportos kiállításokat is rendezni, s így egyéni és csoportos tárlata 2006-ig több, mint 100 volt az országban. Főbb helyek: Budapest, Debrecen, Baja, Békéscsaba, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Pápa, stb. 2000 novemberében nagyszabású kiállításon mutatta be sokrétű munkásságát Siófokon, majd 2005-ben ugyanott megrendezte az első Levyntgard ki- és beállítást.

Levy őstehetség! Művészetének két alappillére a mesterség és az ihlet. Számára a festészet elengedhetetlen követelménye a mesterségbeli tudás, aminek a dolgok szerkezete (anatómia, részletismeret), felépítése, a térszerkesztés, a kompozíció, valamint a színkeverés a legfőbb összetevői. Az általam ismert egyetlen olajfestő, aki a reneszánsztól a legmodernebb izmusokig minden technikában jártas. Nem jellemző viszont rá az uniformizmus (azonos színhasználat, azonos témaválasztás, és az azonos ecsetkezelés.) Művei nem egysíkúak. Éppen ezért teljesen egyedi és egyéni utat jár. Képeinek témáját az ihlet határozza meg. Ez dönti el, hogy egy alkotást impresszionista, kubista, romantikus, szürreális, vagy egyéb más modorban ad.

 

Levente Bihari Puhl was born in 1957 in Székesfehérvár, Hungary. His painting career began in 1977 when he began to learn painting, anatomy, drawing. In addition to a variety of self-study art circles he organized workshop at home. From 1980 foreign orders came. American, British, French art dealers have seen his works, and later he worked for the German, Austrian and Italian galleries orders. Here he learned the basics of classical painting - to which he has always been attracted. Since 1990 he had individual and group exhibitions, more than 100 in the country.



   








 





 

 

   

  World Map

   

   







All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Denmark-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Turkmenistan-Artits
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-600830.jpg