A festőnő 1965-ben született. Rajzolni, majd komolyabban festeni 1989-ben kezdett. Témája akkor a virágcsendéletek voltak. Első csoportos kiállítása 1996-ban volt, melyet Budapesten rendeztek. Szidónia imádja a szép virágokat, leginkább virágképeit, kompozícióit ismeri a közönség.

Saját kertjéből szedett virágokból gyakran alkot szebbnél- szebb képeket. Alföldi festő révén kedvelt témái a mezei virágok, napraforgó.

2002 óta felidézi gyermekkorát, visszaemlékezéseit is megörökíti figurális témájú képein,- anya gyermekével-testvérek- játszadozó gyerekek.

Romantikus témájú képein hosszú hajjal, kalapban, hosszú ruhában háttal ábrázol női alakokat, ettől képei sejtelmesebbek, légiesek lesznek, és az érdeklődőt szabadabb gondolatokhoz viszi.

2004-ben úgymond „modern csendéleteket” is festett, melyek a mai virágkötészet motívumait hordozzák, nagy sikert aratott új témájával, stílusával.

Egyik kiállításán a művészettörténész így ír: „sok helyen találkoztam finom-művű fehérbe áramló csendéleteivel. Kicsit csodálkoztam a gyors kibontakozáson, figyelve munkáit, eszembe jutott régi rögeszmém, hogy a képzőművészet női foglalatosság.

Szidónia egyrészt aprólékosabb, másrészt elnagyoltabb, a közelebbi arcokat, virágokat legszívesebben mikroszkóp alá tenném.

A több gyermekes családanya gyötrelmek nélkül találhatott rá gyönyörű témájára, az anyaságra, gyermekre.

Képeiről szinte áramlanak a szebbnél szebb világvidámító virtusok, virágvívmányok.

A festőnő nem csak megnézi, látja a virágszirmokat. Holtterei alapjait, jellegzetes, leleményes, méltóságosan visszafogott, fénylő szürkéit már messziről meg lehet ismerni.
Hiszen a csendélet sikere fele-fele részben a háttér megmunkálásain múlik. Anyagismeretét tükrözi képeinek sikere. Csendéletei tökéletesen harmonikusak, sajátosan sejtelmesek.”

Képei rendszeresen megjelennek hazai nagyvárosok kiállításain.

Külföldi kiállítása: Hollandia, Olaszország, valamint ausztriai, német, szlovén magángyűjtemények.

Szidonia Varga was born in 1965. She began to draw and paint seriously in 1989. Her  theme was the flower still lifes. Her first group exhibition was held in Budapest in 1996.

Since 2002, the paintress is immortalizing  her childhood in figural themed paintings - Mother and Child, children playing.

In 2004 she painted  so-called "modern still life"  with flower motifs that carry today  a new topic of great success.

At one of her exhibition an art historian writes:

„The painter does not just look, she  sees  the flower petals.The  basics of her  dead spaces, distinctive, inventive, the  shiny gray it can be recognized from a distance.
After all the success of still-life  depends in part the half-and-half on working of the background.

The material knowledge reflects the  success of her paintings. Her still lifes are perfectly harmonious, uniquely mysterious. "

Her paintings regularly appear in major domestic cities exhibitions.

Foreign exhibitions: The Netherlands, Italy and Austria, German, Slovenian private collections.





  












 

  

 

  World Map

  







All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Italia-Artisti
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Turkmenistan-Artits
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-822563.jpg