1962. május 14-én születtem Erdélyben, Brassó városában. Jelenleg fiammal Budakeszin élek.
Az alkotás iránti vágy már gyermekkoromban is hihetetlen erővel tört fel bennem, rajzoltam, festettem.
Általános Iskolai tanulmányaim során rajztanárom művészi pályát javasolt számomra, festményeimmel már akkor részt vettem több kiállításon is.
Közben az élet más irányba sodort, 1990-ben áttelepülésem után a Ring Alkalmazott Művészeti Szakképző Iskola grafikus szakán végeztem.
Képzőművészeti fejlődésemben, festőművész rajztanáraimnak meghatározó szerepe volt, sokat köszönhetek
Cecília Andrea Szabó, László Koscsó, Németh Róbert tanároknak.

Iskola éveim alatt ismerkedtem meg egy számomra új világgal: a pasztellkréták világával.
Azóta töretlen lendülettel birkózom ezzel a csodálatos eszközzel és próbálom megfejteni a titkait.
Alázattal tanulmányozom más pasztellfestők műveit, tanulok tőlük és folyamatosan fejlesztem a technikai tudásomat is.

 Gyerekkoromban a vakációkat mindig falun töltöttem, az ottani élet, a nehéz sorsú,
sokat dolgozó emberek világa mély nyomokat hagytak a lelkivilágomban, ezért egyik fontos érdeklődési területem az emberi arc,
az öreg emberek arca, azoké az embereké, akik már átmentek az élet rostáján, az életüket szinte leélték,
sorsukat betöltötték. Kedvenc területem még az emberi test, minél hűebb ábrázolása, ami számomra egy igazi kihívást jelent.

 I was born in Transylvania, in a hungarian family in 1962 at Brasov, Romania.

At present I live in Budakeszi, Hungary with my son.

My aspiration for art started from early childhood. Several of my teachers were so impressed that they suggested to my parents that perhaps
I should pursue a career as an artist.

 In 1990, after my resettlement in Hungary   I graduated the School of Fine Art in Budapest,
Graphics Department, where parallel, I studied digital art and design.

Many thanks to my professors of arts Cecilia Andrea Szabó, Laslo Koscso artist and Robert Németh.

 Under the school years I get acquainted with the world of pastels.
With this amazing tool and try to unravel its mysteries. It’s one of my favorite technique.

 During of my childhood I spent most of my holidays at villages,
One phenomenon in particular that springs to mind is that of childhood poverty,
which can determine the whole development and later life of the person concerned.

 One of my important area of interest are the human faces and bodies, the old people's faces.
Those people who have gone through life with their destiny fulfilled.





















World Map











All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Italia-Artisti
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Turkmenistan-Artits
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-350328.jpg