Budapesten született 1954-ben. Tehetségére már az általános iskolai évek alatt felfigyeltek.
Első tanítói között volt legmeghatározóbb mestere Nagybányai Nagy Zoltán festőművész és nevelőapja Rónai Antal.
Több irányú tehetség: képzőművészeti tanulmányai mellett hegedülni tanult.
Felnőve a képzőművészeti technikákat több neves mester mellett sikerült továbbfejlesztenie.1980 óta a Képcsarnokon keresztül értékesítette alkotásait,
számos külföldi kiállításon vett részt. Többek között Frankfurtban, Londonban, Amszterdamban és az Egyesült Államokban.
Festményeinek külföldi aukciós sikereit a nemzetközi Mayer katalógus bizonyítja.

Művészi fejlődése követhető témaválasztásain. Korai munkái már többnyire csendéletek voltak, de lófestményei is sikeresek voltak.
Ma már portré és akt festményei is keresettek. Képeire jellemző a realista illetve hyperrealista ábrázolás.

Fontosabb hazai kiállításai:

1982 Győr

1985 Pécs Városi Galéria

1989 Békéscsaba Gyula csoportos kiállítás

1997 Budapest Liget Hotel

2000 Budapest OTP Galéria

2002 Hatvani Galéria

2014 Január OTP Galéria Közös kiállítás Bényi Éva festőművésszel

2015 Május a Titok Galériában Performance keretében mutatta be zenélő festőállványát, melynek működése megtekinthető a népszerű videómegosztó oldalain:
Art Andrews Project néven több videó is.

Andor Szepesi was born in Budapest in 1954. His talent has been observed already during primary school years.
Among his first teachers was his most important master Zoltán Nagybányai Nagy painter and his stepfather Antal Rónai.
A multi-directional talent: he studied violin beside his fine art studies.

He has been able to develop his fine arts techniques with several famous masters.

He has participated in many foreign exhibitions: in Frankfurt, London, Amsterdam and the United States.
The international Mayer catalog demonstrates the success of his paintings abroad.

His paintings are characterized by realistic and hyperrealistic representations.



   



 









 



 






All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Denmark-Artists
Denmark-Gallery
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Hungary-Artists-Professional
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-387429.jpg