Kassai Katalin vagyok, 1958. november 7-én születtem Miskolcon.
Ahogyan mondani szokták – már kiskoromban… és tényleg, már 10 éves koromban elhatároztam, hogy olyasmi pályát fogok majd választani,
ami a kézművességgel, rajzolással, festéssel kapcsolatban lesz.
Szinte az egész napomat kitöltötte a „foglalatoskodás”: kézimunkáztam, kötöttem-horgoltam, mindenféle technikát kipróbáltam,
agyagoztam, és fafaragással is készítettem egy-egy darabot.

A szüleim mindenben támogatták a terveim…

Az általános iskola után a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium rajz-tagozatára nyertem felvételt, úgy éreztem akkor,
hogy rendesen beindítottak, hiszen nagyon jó mestereim voltak: Lantos Jánosné, Nyitray Viktória, később Zsignár István a középiskolában.
 Bozsik István, Pető János, Fata György és Papp János szakkörében dolgozhattam, a főiskolán – Egerben – Seres Jánostól és Blaskó Jánostól tanulhattam.
Érdekes, hogy a mestereim munkásságának változatossága ellenére azonos látásmódot képviseltek,
azonos értékeket jelöltek meg számomra, nekem már „csak” annyi dolgom lett volna, hogy soha ne térjek le az útról…

Én viszont – a kis makacs – kötött-hurkolt anyag- és formatervező szerettem volna lenni 18 évesen… Megvolt hozzá minden képességem,
rengeteg munkával készültem a felvételire… ám, ott nagy volt a harc és akkoriban azt nem a kötőtűkkel vívták,
hanem valami „mással”… a 3. rostán elbuktam, de még abban az évben felvettek Egerbe matematika-rajz szakra. Olyan nagy „fájdalmaim” nem voltak,
boldogan vágtam bele a főiskolába és majd utána következő 35 évembe, amit mindvégig a gyerekekkel töltöttem, mint rajztanár néni.
Nagyon szép évek voltak. Összesen két munkahelyem volt. Sok szép sikert értünk el a tanítványaimmal,
sok szép emlékem maradt – és az Internetnek köszönhetően – tovább is tudom ápolni a kialakult kedves kapcsolatokat.

A pedagógus éveimben háttérbe szorult az egyéni megmutatkozás, sokat rajzoltam, festegettem együtt a gyerekekkel,
akár órák alatt is, de otthonra már nem maradt energiám erre, inkább csak kézimunkáztam. Nagy kedvencem volt a tradicionális kanadai-amerikai keresztszemes technika és a patchwork,
amelyeket olyan nagyüzemben műveltem, hogy egy 65 képből álló kiállítást is rendezhettem a miskolci Petőfi Könyvtárban 2010-ben.

A sors nagy fordulatot vetett az életemben, és betegség miatt 2017-ben nyugdíjba kellett mennem… Miután nem találtam a helyem, előkotorásztam az ecseteimet,
vettem egy rakás akvarellpapírt, a barátaim minőségi pasztell-készletet ajándékoztak nekem… és bizonytalanul, de egyre bátrabban fogtam újra munkára magam.
Az első önálló kiállításom 2018 februárjában volt 56 képemből – főleg akvarellek – mindenféle stílusban. Akkor azt vallottam, hogy az az „én technikám”… Úgy keresem az utam most is,
mint egy pályakezdő. Az elmúlt másfél év alatt több mint 130 képet rajzoltam, festettem…  A legeslegjobb terápia, amit kitalálhattam magamnak!