1984.11.15-én születtem Budapesten. Gödön nőttem fel és sokáig ott éltem.
Iskolai tanulmányaimat a Németh László Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben kezdtem.
Gyerekkorom óta festek,rajzolok. 9 évesen kezdtem el kedvenc alkotói technikámat a tűzzománcozást valamint jártam kerámia és rajz-festészet szakra is.
Szüleim legnagyobb meglepetésére egyedül döntöttem el és be is iratkoztam a választott szakokra.
Pest megyei rajz és zománc versenyeken kétszer 1. és egyszer 2. helyezést értem el.
A középiskolát a Fóti Népművészeti Szakközép Iskolában végeztem Textilműves /kézi szövő/ szakon.
Régi álmom volt az ötvös szakma elsajátítása, melyet a Budapesti Szolgáltató -és Kézművesipari Szakképző Iskolában tanultam.
Később ékszerbecsüs szakon is itt végeztem. Munka mellett 2008-ban Zománcozott díszműtárgy készítői OKJ-s bizonyítványt szereztem.
A gödi, kismarosi művészek kiállításán többször részt vettem.
A Budai várban az Ifjú alkotók kiállításán szintén volt kint alkotásom egy aranyozott karperec és a Corfui öböl című gobelinem (francia szövött kárpit).
Jelenleg Budapesten élek.
A felsőgödi Duna-part mai napig az egyik kedvenc helyem. (Az ott töltött idő alatt kikapcsolódok és feltöltődök akár csak alkotás közben).
Számomra nincs annál nagyobb öröm, mint amikor az általam megtervezett kép/ékszer elkészül.
Jól eső érzés amikor a megrendelő elégedett az alkotásommal.
Ékszerek készítésével és javításával foglalkozom hozott aranyból és ezüstből is.


I was born in Budapest on November 15, 1984. I grew up in Göd and lived there for a long time.
I started my school studies at the László Németh Institute of General and Basic Art Education.
I have been painting and drawing since my childhood. At the age of 9, I started my favorite creative technique of firing enamel as well as attending ceramics and drawing-painting.
To the greatest surprise of my parents, I decided to sign up for the chosen courses.
In Pest County drawing and enamel races I got twice 1st and 2nd place. I graduated from high school at the Folk Art Center of Fót Textile / Hand Weaving / Specialty.
My old dream was to master the goldsmith profession, which I learned at the Budapest Service and Handicraft Vocational School.
Later, I was doing a jewelry evaluation here. In addition to my work, I was awarded the OKJ certificate by the makers of enameled ornaments.
I participated in the exhibition of artists from Gism, Kismaros several times. In the Buda Castle, at the Young Artists' Exhibition,
I also had a gilded bracelet and a tapestry called Corfui Bay (French woven tapestry).I currently live in Budapest.
Upper Danube Danube is still one of my favorite places to date. (During the time spent there, I turn off and recharge even during the creation).
For me, there is no greater pleasure than when the picture / jewelery I designed is finished.
Feeling good when the customer is satisfied with my work.
I deal with gold and silver for making and repairing jewelery.





     








 













 







All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
India-Artists
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Denmark-Artists
Denmark-Gallery
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-644614.jpg