Rádóczy Gyarmathy Gábor  (1943., Budapest) a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett, majd Lengyelországban a poznani Képzőművészeti Főiskola festő- és grafikai szakán folytatta tanulmányait. 1972 óta tagja a Magyar Képzőművészek Szövetségének. 1980 óta a Pármai Művészeti Akadémia tagja. Számos külföldi- és hazai pályázat díjnyertese, köztük - két ízben is - az "Italia 2000" nemzetközi pályázat ezüstérmese, 1980-ban Honoris Causa kitüntetetést kapott Olaszországban.

1967 óta rendszeresen kiállít Magyarországon és külföldön. Művészete középpontjában az ember áll. Az embert nemcsak kívülről, hanem belülről próbálja megközelíteni. Szimbolikus és szürrealisztikus elemekből építi fel képi világát. Művein összemosódik az álom és a valóság, a mindennapi tárgyak jelképekké válnak. Egyaránt fontos számára a rézkarcolás fegyelme és pontossága, valamint a festészetben a színek érzelmi kifejezőereje.

Ars poetica

Jelenleg a szimbolizmus, szürrealizmus, eklektika és a neoszecesszió hatnak rám. Számomra a legizgalmasabb az ember és annak időmértékei, ösztönei, emlékei. Én az embert nem kívülről, hanem belülről is mind fizikai, mind érzelmi vonatkozásban próbálom megközelíteni. A két világégést átélt nemzedék a maga vaslogikájával, sebészmódra szikével a kézben, a vízszintes és függőleges biztonság érzésével alakította újra a felégetett világot. A hideg ész kemény és elvonatkoztatott célszerűsége nem tűrte el azt a bizonyos pluszt, ami hozzátartozik az élethez. Mint például az öröm, fájdalom, álom, gátlások, romantika, szerelem, gyűlölet. Az én közlési eszközöm az ősi képírás jelképes kifejezésmódja, az ősi zenei pentatónia, ahol a monton ismétlődő ritmus egy barokkosan nyugtalan formát a lényeget körülvevő feszült ellentétet hoz létre. Természetesen a mai világra jellemző konstruktivisták képszerkesztési receptjeit a kompozíció érdekében én is felhasználom. Érzésem szerint a mi századunkban kommunikációs eszközök segítségével a kézzelfogható valóság és képzelet szinte összemosódik térben és időben. Egyes tárgyak, emlékfoszlányok, kontinensekre jellemző szimbólumok, vagy ipari termékek, jelképekké magasztosult egykori remekművek felölelik az igazi realitást. Ismert konvencionális tárgyak és gesztusok, felületi külső látványát átalakítani jelképrendszerré, szimbólummá ez az én törekvésem! Én ezt a bizonyos felesleget keresem a praktikummal szemben; és ezekből a titkos, elvont, jelentéktelen elemekből próbálom összerakni a világomat. A világot pedig nem átalakítani szeretném hanem megérteni igyekszem.(Gábor Rádóczy Gyarmathy)


Gabor Rádóczy Gyarmathy graduated the Fine and Applied Arts High School, and then he continued his studies in Poland in Poznan Academy of Fine Arts painting and graphic department. Since 1972, he is member of the Hungarian Artists' Association. Since 1980 he is member of the Academy of Arts of Parma. Prise winner of many foreign and domestic competitions, among them - on two occasions - silver medalist in the international tender for "Italia 2000" in 1980 he received the award Honoris Causa in Italy.

Since 1967 he regularly had exhibitions in Hungary and abroad

In the focus of his art is the human being. He is building a world from symbolic and surrealistic components. On his works, the borders of dreams and reality are blurred, objects get a symbolic meaning.

The precision of his copper etchings is just as important for him, as the emotional expression of colors on his paintings.

 “Symbolism, surrealism, eclecticism and art nouveau have a strong influence on my art. I find the human and its instincts and memories very exciting. I try to approach my subject not only from outside, but also from physical and emotional aspects. This generation, which has experienced two cataclysm, rebuilds the scorched world with its sharp logic as a surgeon with a scalpel in hand with horizontal and vertical sense of security. The cold, harsh appropriateness of mind tolerated the “a little plus” for the life –such as joy, pain, dreams, inhibitions, romance, love, hate – not. My communication tools are the old, symbolic icons, the ancient pentatonic skale of the music, whereby the monotonously repetitive rhythm creates an unrestful baroque theme, surrounding the essence of the artwork by tense conflicts. Of course, I use for my compositions the “recipe” of modern constructivists, too. In my opinion, in our century, beacuse of our communication tools, there’s no difined line between concrete reality and imagination in space and time anymore. Some objects, scraps of memory, emblematic masterpieces, symbols, or industrial products, that are characteristic for certain continents, comprise the true reality. To convert external sights of known, conventional objects, gestures into symbols – this is my pursuit of art, that guides me! Seeking this “surplus” against the practicality, I try to build my world from these secret, irrelevant, abstract elements . I want to understand the world, not to change it.” (Gábor Rádóczy Gyarmathy)




 
  












José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-342967.jpg