Gyermekkorban dől el minden, akkor születnek meg az igazi álmok...
Aztán telnek az évek és felnőttként már ritkán valósulnak meg ezek, az idő elmossa, megfakítja őket.
A Sors még is kezembe adta 2011-ben az ecsetet. Megragadtam és azóta sem tudom elengedni... s ma már tudom, ez alapjaiban változtatta meg az életem,
a szemléletmódomat, a világhoz való viszonyulásomat.
1990-ben a Herman Ottó Gimnáziumban érettségiztem, ahol megalapoztam a bennem azóta is élő folyamatos tanulás utáni vágyat. Köszönet érte tanáraimnak.
1993-ban gyógytornászként végeztem a HIETE Egészségügyi Főiskolai Karán.
Szeretem tanult szakmámat, így az élet azóta is az egészségügyhöz köt.
Anatómiai ismereteimet megalapozta a főiskola, majd a gyakorlati munka elmélyítette azt.
Ezért is festek szívesen a csendéletek, tájképek mellett embereket és állatokat,
mert nem okoz gondot a festővászonra leképezni azt, amit látok, a formát, mely testet ölt előtte
Életemben egy újabb mérföldkő 2015 volt, amikor elhagytam szülővárosomat és Budapestre költözve újabb lehetőségek nyíltak meg előttem mind a művészet,
mind a civil foglalkozásomban is.
Korábban hímzésben, gobelinek készítésében, ruhák tervezésében és varrásában, különleges ételek és sütemények készítésében éltem ki kézügyességem, képzelőerőm.
Végül elindultam egy úton, amiről most már tudom, hogy ez a sajátom, amiről nem szabad és nem is akarok letérni.
Sokat alkotok, de soha sem eleget... türelmetlenül várom, mikor vehetem újra és újra kezembe az ecsetet, mikor ülhetek ismét a vászon elé.
Ebben az útkeresésben egy rövid időre Mesteremnek tekinthettem Urbán László miskolci alkotóművészt,
aki megtanított sok technikai alapismeretre és azok gyakorlati alkalmazására.
Köszönöm Neki az önzetlen tanítást és azt, hogy megismertetett a művészi szabadság élményével.

Így kötöttségek nélkül fedezhetem fel a festészet örömeit, szépségeit, az alkotás nehézségeit. Ebből alakult ki az a sokszínű világ, ami a témaválasztásaimat jellemzi.

I graduated as a physiotherapist at  HIETE Health Faculty in 1993. I like  my profession, so life is still bound me to health care.
My knowledge  in anatomy  was based in  the college, and then the practical work has deepened it.
That is why I  paint beside  still lifes, landscapes  humans and animals.
2015 was another milestone in my life, I left my hometown and moved to Budapest and new opportunities opened up for me  both in arts and my civilian profession.
Earlier, embroidery,  clothing design and sewing, making of special dishes and pastries  I lived out of my manual dexterity and imagination.
Finally I went one way, what I now know that it is mine, what should not and I do not want to get off.
I create a lot, but never enough ... I wait impatiently when I can pick a brush in my hand again and again, when I can sit  in front of the canvas.
In searching my road for a short time I consider as my Master  Laszlo Urban, artist painter who taught me many basic technical knowledge and its practical application.
Thanks to him and  his selfless teachings I was introduced  to the experience of artistic freedom.
So without making commitments I discover the joys of painting, the beauty, the difficulties of creation.

It was formed a diverse world from this, which  characterize my topics. 

 

          























José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists