"Jávorka Csaba (1950) Pécsett, a tanárképző főiskolán szerzett tanári diplomát magyar-történelem szakon. Gyerekkora óta rajzol és fest, de komolyan a hetvenes évektől kezdett a festészettel foglalkozni. Autodidakta módon és neves festőművészek alkotó táboraiban képezte magát. A nyolcvanas években népszerűek voltak egyéni stílusban festett tájképei, aktjai, csendéletei. A kilencvenes évekre kialakult saját, egyéni stílusa, azóta rendszeresen kiállít. Képei többnyire absztraktok.
Saját festészetét az absztrakt stílusba sorolja. Lírai absztrakt képek után az évezred első évtizedében az ORGANIKUS ABSZTRAKT művelője lett. Az utóbbi évtizedben azonban (bár a korábbi jávorkás stílusjegyek megmaradtak) festészetét PSZICHO-ABSZTRAKTnak nevezi, utalva arra, hogy inkább a pszichedelikus festészet képviselői közé sorolja magát, ami elsősorban a képi megjelenítésre és jelentéstartalmakra utal (s nem pl. tudatmódosító szerek használata során keletkező képi világra.). Erre a stílusra jellemző, hogy a képen nincsenek nyugodt pontok, (annak ellenére, hogy végső hatásában ezek a képek nagyon pozitív szemlélet tükrözői és hatásukban harmonikusak). A formákat szinte sejtekké redukálja, majd e sejtekből építi fel újra. Minden mozgásban van, a szemlélő azt érzékeli, hogy bármelyik pillanatban módosulhat a kép. A világ örökös változása, az elmúlás átalakulás, újjászületés körforgása jelenítődik meg....vagyis maga az ÉLET (nem látványképében) az örökös változásában: a születés és halál misztériumának titka tűnnek elő e képekben. Színei erőteljesek (tiszta tubusszíneket nem, vagy kivételes esetekben használ), a színátmenetek gazdagsága jellemzi e képeket. A kompozícióit első, felszínes pillantásra a zsúfoltság jellemzi, ám egyéni látásmódja itt is megnyilvánul. A kép nem különálló kompozíció, hanem egy kimetszett rész a valóságból. A szemlélőben az a látszat alakul ki, hogy ez a képi világ folytatódik minden oldalon túl, egészen a végtelenségig."

Számos csoportos és egyéni kiállításon mutatta be képeit itthon és külföldön (Németorszég, Ausztria).

Csaba Jávorka earned a degree of teacher at the University from Pécs. Since childhood he draws and paints, but seriously he began to deal with painting in the years of seventies. Self-taught painter he trained himself in the art camps of famous painters. In the eighties were popular his landscapes, nudes, still-lifes painted in an unique style. In the nineties he developed his own unique style. His paintings are mostly abstracts. Participated in many  group and individual exhibitions in Hungary and abroad (Germany, Austria). 



       

  

 





 







 


 


 


 World Map

   








José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-348230.jpg