Keszthelyen születtem 1971-ben, és azóta is itt élek. A rajz és festészet iránti érdeklődésemet Nagyapámnak köszönhetem.
Középiskolai tanulmányaimat Zalaegerszegen végeztem, mint építész technikus,
azonban hamar rájöttem, hogy rajztudásomat talán más területen szeretném kihasználni.
Húsz évesen kezdtem reklámfestéssel foglalkozni, feliratokat, reklámtáblákat, homlokzat dekorációkat készítettem,
majd pár évvel később festettem első olajfestményeimet.
Nagy hatással volt rám Paál László és Munkácsy Mihály, ma is inspirálnak és kísérnek munkáim alatt.
A munkahelyem mellett csak viszonylag kevés időt tudtam a festészettel foglalkozni,
de az életem úgy alakult, hogy egyre közelebb kerültem az alkotáshoz.
Az utóbbi éveim már erőteljesebben szólnak a rajzolásról, festésről.
Az olajfestmények mellett nagy szerepet tölt be a pasztellkréta használata, mint kifejező eszköz;
közel került hozzám és fontos része festészetemnek.
Érdekel az akvarell technika, csodálatos történet számomra, a pillanat hatalma.
Úgy gondolom a festészetem fontos szerepe a folyamatos tanulás, új gondolatok megvalósítása,
az új anyagok, technikák használata újabb lehetőség hitem, érzéseim kifejezésére.
Nem tudom behatárolni magam egy konkrét művészeti irányzathoz,
az impresszionista és realista festészet mellett más irányzatok is megérintenek.
Nagyon sok téma érdekel, folyamatosan dolgozom újabb képeken, véleményem szerint tudást csak tapasztalat útján szerezhetünk.
A lendületesség és a türelem között először meg kell éreznünk az egyensúlyt, majd csupán türelmesek vagy lendületesek legyünk.
Hiszek az egyszerűségben, amihez hosszú út vezet, de akkor megérthetjük, van, hogy a kevesebb a több.
Egy művész soha nem érezheti, hogy kész van, minden alkotás egy születés, egy próba arra,
hogy megismerjem magam és aztán megmutassam másoknak.
A kép akkor készült el, mikor az alkotó gondolata azt azzá teszi.


András Gécseg (1971) owes his interest in drawing and painting to his grandfather
He completed his high school studies in Zalaegerszeg as an architectural technician.
At the age of twenty, he began to work in advertising painting.
Only a few years later he began painting oil paintings.Besides to oil paintings,
he is happy to use pastel chalk,
and is interested in watercolor technique.
He is greatly influenced by the works of László Paál and Mihály Munkácsy.
He does not consider himself to be a representative of a particular artistic trend;
he is touched by other trends besides impressionist and realistic painting.
He is interested in many topics and is constantly working on new paintings.
"The important role of my painting is continuous learning, realizing new ideas,
using new materials and techniques is another opportunity to express my beliefs and feelings."

               

























José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists