A természetben megszámlálhatatlanul sok szín van, és mi fejünkbe vettük, hogy a skálát húszra csökkentjük. Ez a festészet.
Hermann Hesse
A festészet is kombinatív művészet. Analogikus, metaforikus. Utalásokkal és jelképekkel teli, mint a pszichológia.
Luigi Guarnieri
A nevem Tóth Tamás.
1987-ben születtem Miskolcon. A rajzolás mindig is közel állt hozzám. Gyermekként folyton rajzoltam.
Mint minden gyermek én is a számomra kedvesnek, szimpatikusnak tűnő dolgokat, alakokat vetettem papírra.
Ezek többségét rajzfilmfigurák, képregényhősök képezték. Teltek múltak az évek. Fejlesztettem tudásom.
Apámmal sokat rajzoltunk együtt. Néha csendélet, néha szimplán egy asztalra kitett képről készültek grafikai munkák.
Sokat tanultam tőle. Arányok, árnyékolás stb. Amit tudott akárcsak más területen úgy itt is átadta. Oktatott tanított.
Egyik évben egy újság cikk láttán beírattak szüleim egy képzőművészeti szabad iskolába. Tanáromtól Csordás Zoltántól rengeteg dolgot tanulhattam.
Az anyagi helyzetre való tekintettel, ez két alkalmat jelentett. Tanultam volna még tovább, de nem sikerült részt vennem több képzésen.
Egy kis időre abba hagytam a rajzolást. Magam sem tudom igazából, miért. Talán túlságosan lefoglalt engem is a munkám, akárcsak a legtöbbünket.
Apám. Tóth József révén találkoztam a festészettel.
Az iskolából haza érve a házunk egy szobájának bezárt ajtaja és persze festék illat fogadott. Tudtam édesapám alkot.
Mindig csodálattal néztem az elkészült műveket. De hiába is mondta nekem: „ próbáld ki, alkossunk együtt” valahogy ellenkeztem.
Azt gondoltam én nem fogok tudni ilyeneket festeni. Szép tájképeket mint ő. És engem a portrék vonzzanak. Sokszor figyeltem, csöndben, azt hogyan is készülnek a művei.
Egy befejezetlen festményt tartottam a kezemben. Apám elkezdte.
De már nemtudta befejezni. Betegség, kórházban töltött napok. És az elmúlás a fájdalom pillanatai. Minden rám maradt.
A sors. Isten. Kitépte őt a világomból, az életemből. A műveit szemléltem. Elővettem a festőállványát.
A festékeit. Az ecseteit. Az ő keze által készített palettákat. És befejeztem a munkáját.
Festészet
Az első festményem vázlatait neki köszönhetem. Talán ez a meghatározó festmény az életemben.
Az első amit együtt közösen csináltunk. végeredmény a körülöttem élőknek tetszett
Én persze többet és jobbat akartam. Ez fele sem olyan jó mint édesapám művei.
Folytattam. Autodidakta módon fejlesztettem a tudásom. Youtube videók nézegetése. Szakkönyvek olvasgatása. Sok kedvenc festőm lett.
Akik videók alapján tanítottak. Tanítanak mind a mai napig. Segítenek abban, hogy én is maradandót alkothassak.
Amit remélhetőleg sikerül megmutatnom majd egyre több embernek.
Részt vettem már online versenyeken. Kaptam elismeréseket csoportokban a Facebook-on. Kritikákat. Tanácsokat. Okleveleket.
Nevek merültek fel, festők nevei akiktől tanulhatok. Édesapám Bob Ross videóinak köszönhetően is fejlesztette tudását.
Rátaláltam Kevin Hill-re. Aki a modern Bob Ross. Újabb és újabb technikákat véltem felfedezni. Amiket elszeretnék elsajátítani.
A fotorealisztika ami leginkább vonzz. Van mit tanulnom. Fejlődnöm. Szeretném megmutatni a munkáimat az embereknek.
Pirográfia
Kb 2018 decemberében megismerkedtem a pirográfiával. Azonnal megszerettem.
Egy új kifejezési forma. Új stílus. Rengeteg magyar pirográfus inspirál. Igazi művészek akiktől tudok tanulni.
Köztük Kovács Krisztián, Bitter Mónika, Kaszás Attila és még sorolhatnám a neveket. Lenyűgöző munkákat tárnak a világ elé.
Az első próbálkozásaim mondhatni a konyhámban való keresgélés és nézelődés után kilépve születtek. Feltettem magamnak a kérdést.
Mit pirózzak? Vágódeszkák fakanalak égetésével teltek a hónapok.
2019 végén. 2020 elején elkezdtem megrendelésekre gyártani a munkáimat. Ismerősöknek ajándékba. Ezzel is gondoltam gyakorlok. Fejlesztem a tudásom.
2020. Március. Létre hoztam egy oldalt wolfheART néven. Ahol az emberek megtalálnak és leadhatják megrendeléseiket.
Remélem minden egyes ügyfelem, elégedett lesz. Mind mosollyal az arcán veszi át a munkámat, és azt mondja, százszázalékos munka.
Grafika és gravirozás
Említettem, hogy képzőművészeti szabad iskolába írattak be a szüleim régen.
Mindig érdekelt a rajzolás. Édesapámmal rengeteget rajzoltam. Volt, hogy egy vázát rakott ki az asztalra, vagy gyümölcsöket egy tálba.
Volt, hogy a szobát rajzoltuk le, ahogy elénk tárult. A rajz talán a leg egyszerűbb kifejezési forma, az írás mellett.
Hiszen kell valami amivel rajzolsz és amire rajzolsz. Gondoltam én.
A technikák tárháza csak úgy mint a többi képzőművészeti ágnál itt is végtelen.
És persze a fotorealisztika iránt érzett vonzalmam nem csendesül. Elkezdtem 2020 elején komolyabban foglalkozni a dologgal. Bővíteni a hobbik skáláját.
Kiegészítve a gravírozással és a színes ceruzákkal rajzolt képekkel.
Itt járok most. Kíváncsian várva mit hoz még számomra az élet. És persze új dolgokon gondolkodom, miközben még ezeket sem fejlesztettem tökéletesre
