Csíkszeredán születtem, a Márton Áron gimnáziumban érettségiztem, 25 éve élek Budapesten.
Anyai nagyanyám sokoldalú művész volt, zenekonzervatóriumot végzett Kolozsváron, érzéke volt a festészethez és Zsögödi Nagy Imre festőművész tanítványa volt.
Családomban unokaöcsém szintén tehetséges grafikus, építész, csodálatos tusrajzai, szénrajzai vannak. Az unokahúgom festmény restaurátor.
Önmagamról, mindig tudtam, hogy a vizuális dimenzióim élesek, egy pillanat alatt meg tudom jegyezni arcokat,
képeket. Ha évek múlva viszont látok a számomra erős benyomást hagyó képet, rögtön eszembe jut, hogy hol mikor találkoztam vele.
A munkaköri foglalkozásom nem adott lehetőséget, hogy a festészet útján járjak, így csak az utóbbi 5 évben kezdtem el alkotni, saját örömömre, autodidakta módon.
Nem tanított senki semmi taktikára, sem színkeverésre, vagy rajzolásra, hanem önmagamtól spontán módon festek,
ami pillanatnyilag kijön az ecsetemből. Nem rajzolom, nem szerkesztem meg előre a képeket, már a színekkel,
az ecsettel élesbe viszem fel a vászonra a kép alapjait.
 Többségében olaj festéket használok kasírozott feszített vásznon, de van néhány akvarell képem is, amit a pályám elején készítettem.
Az élénk színeket szeretem, használom, és minden képemen verseng a narancs, zöld, sárga, piros és  a világoskék.
Csendéletekben tudom legjobban kifejezni a számomra világító kisugárzó élénk színeket. A fantáziaképeimnél,
a tájképeimnél szintén a vidám színeket használom. Jórészt emlékezetből, vagy  fantáziából festek.
Munkáimat a Kuti galéria mutatta be a Liget étteremben. Részt vettem a Kuti galéria által szervezett Margitszigeti Alkotó Napon,
ahol pár óra alatt az általunk kiválasztott tájat örökítettük meg. Köszönöm, hogy végigolvastad a leírásomat!

I was born in Miercurea Ciuc, I graduated from the Márton Áron grammar school, I have been living in Budapest for 25 years.
My maternal grandmother was a versatile artist, graduated from a music conservatory in Cluj-Napoca,
had a sense of painting and was a student of the painter Imre Nagy Zsögödi.
In my family, my nephew is also a talented graphic artist, architect, with wonderful ink drawings and charcoal drawings. My niece is a painting restorer.
About myself, I always knew my visual dimensions were sharp, I could memorize faces in an instant,
pictures. But when I see a picture that leaves a strong impression on me years later, I immediately remember where and when I met him.
My job didn’t give me the opportunity to walk the path of painting, so I only started creating it in the last 5 years, to my own delight, in a self-taught way.
No one taught me anything about tactics, color mixing or drawing, but I paint myself spontaneously,
which is coming out of the brush at the moment. I don't draw, I don't pre-edit the pictures, already with the colors,
I use the brush to sharpen the basics of the picture on the canvas.
 I mostly use oil paint on laminated stretched canvas, but I also have some watercolor paintings I made early in my career.
I love the vibrant colors I use, and orange, green, yellow, red, and light blue compete in all of my images.
In still lifes, I can best express the bright colors of the radiant light that illuminates me. In my fantasy pictures,
I also use cheerful colors in my landscapes. I paint mostly from memory or fantasy.
My works were presented by the Kuti Gallery in the Liget restaurant. I took part in the Creative Day of Margaret Island organized by Kuti Gallery,
where in a few hours we captured the landscape we selected. Thank you for reading my description!

       











 

   








All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Austria-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Inde-Artistes
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Irland-Artists
Islande-Artistes
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Japan-Artists
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Serbie-Artistes
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists

File Attachment Icon
T-380907.jpg