Patkás Irén vagyok. Egy Békés megyei kis faluban, Sarkadkeresztúron születtem 1949-ben. Gyulán élek.
Műszaki rajzoló voltam 20 évig, majd a gyermekvédelemben főelőadóként dolgoztam.

Gyerekkorom óta mindig érdekelt az alkotás, az önkifejezés minden formája.
A festéssel 2000-ben kerültem közelebbi kapcsolatba, ez a kapcsolat azóta is tart, lételememmé vált.
Autodidakta módon képeztem magam, szakkörben, szabadegyetemi előadásokon, alkotótáborokban bővítettem az ismereteimet.
Eleinte akvarell és pasztell volt a kifejezési eszközöm. Később megismertem az olaj, majd az akril festéket.
Az akvarell könnyedsége, légiessége, az akril gyorsasága, olaj finomsága egyaránt vonz! Mindegyik technikának meg van a maga szépsége, nehézsége.
Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem! Festenem kell! Alkotás közben megszűnik a körülöttem lévő világ. Számomra öröm a festés.

Főként a környezetemből veszem a témáimat. Amióta festek, más szemmel nézem a világot.
Mindenben meglátom a szépet, az érdekeset. A színek, a fények elvarázsolnak.
Szeretem a természet szépségeit megörökíteni, legyen az tájkép, utcakép vagy csendélet.
Szeretek kalandozni a témák között. Az utóbbi időben az emberábrázolás jelent kihívást számomra, vonzanak az életképek is.
Szeretem az absztrakt vegyes technikával készült képeket is.

A realista kifejezésmód áll közel hozzám, de az izgalmas absztrakt világa is vonz. Szeretek mindenféle technikával, stílussal próbálkozni, kísérletezni.
Rendszeresen rész veszek alkotótáborokban itthon és külföldön.
Több egyéni kiállításom volt, de csoportos kiállításokon is részt vettem az évek során.

Irén Patkás was born in 1949 in a small village in Békés county, Sarkadkeresztúr.
She lives in Gyula and she was a technical designer for 20 years and then worked in the field of child protection.

„Since I was a child, I have always been interested in creation, all forms of self-expression.
I got into a closer relationship with painting in 2000, it has become the essence of my life.

I trained myself in a self-taught way, I expanded my knowledge in professional circles, free university lectures and creative camps.
At first, my means of expression were watercolor and pastel. Later I got to know the oil and then the acrylic paint.

The lightness and airiness of the watercolor, the speed of the acrylic and the fineness of the oil are all attractive!
Each technique has its own beauty and difficulty. I feel like I found my place! I have to paint! As I create, the world around me disappears.
For me, painting is a pleasure.

I mainly take my topics from my environment. Ever since I painted, I have looked at the world with a different eye.
In everything I see the beautiful, the interesting. The colors, the lights enchant.
I love capturing the beauties of nature, be it landscape, street scene or still life.
I like to venture between topics. Lately, the depiction of people has been a challenge for me, I am also attracted to images of life.
I also like images taken with abstract mixed media.

The realistic way of expression is close to me, but its exciting abstract world is also appealing.
I like to try and experiment with all kinds of techniques and styles.

I regularly take part in creative camps at home and abroad.
I have had several solo exhibitions, but I have also participated in group exhibitions over the years.

        

















   







All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Austria-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Inde-Artistes
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Islande-Artistes
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Japan-Artists
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Serbie-Artistes
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists

File Attachment Icon
T-743664.jpg