"Budapesten születtem 1972-ben. Kicsi koromtól kezdve nagyon sokszor költöztünk, sok iskolába jártam, de biztos pont volt mindig az életemben a zene és a rajz.
Több hangszeren is tanultam, a budapesti Bartók Béla konzervatóriumban érettségiztem. Korán lett nagy családom.
Teológiát és mentálhigiénét végeztem, zenekarokban játszottam sokáig és közben kitartóan rajzoltam, másoltam nagy mesterek munkáit.
2016 őszétől járok a Zsilip festőtanodába, ahol nagyszerű mesterre leltem Gasztonyi Kálmán személyében.
Kurzusain elsajátíthattam az akril- és olajfestészet alapjait, azóta is folyamatosan fejlődhetek és tanulhatok mellette.
A Zsilip Art Center szervezésében a Zuglói Civilházban 2019-ben pályázaton keresztül csoportos kiállításon vett részt két képem is, az egyik ezüst-díjas lett.
2020-ban a Jancsó Galéria pályázatán került be képem kiállításra, majd 2021-ben a New York-i székhelyű People&Painting Galéria több kiállítására is beválogatták festményeimet,
melyek közül az egyik elnyerte a Galéria-díjat.
Nincs olyan téma, amit ne festettek volna már meg, de ami mégis újra és újra alkotásra ösztönöz, az az a tudat, hogy minden egyes ember egyedi és különleges.
Minden egyes művész megjelenítheti az ő egyszeri és megismételhetetlen lényét, érzéseit, ezzel megajándékozva önmagát és másokat is."

I was born in Budapest in 1972. We moved a lot of times from a young age, I went to a lot of school, but music and drawing have always been a sure point in my life.
I studied several instruments, I graduated from the Béla Bartók Conservatory in Budapest.
I had a big family early on. I did theology and mental hygiene, I played in bands for a long time and in the meantime I persistently drew and copied the works of great masters.
I have been going to the Zsilip Painting School since the autumn of 2016, where I found a great master in the person of Kálmán Gasztonyi.
In my courses I was able to master the basics of acrylic and oil painting, and since then I have been able to continuously develop and study alongside it.
My pictures took part in group exhibitions and in different competitions. In 2021, my paintings were selected for several exhibitions at the New York-based People & Painting Gallery,
one of which won the Gallery Award.
There is no theme that has not been painted anymore, but what still inspires creation over and over again is the awareness that each person is unique and special.
Each artist can display his unique and unrepeatable being, his feelings, thus bestowing himself and others.

         























José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Islande-Artistes
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Japan-Artists
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South-Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists