1957-ben születtem. A festészethez hivatásom útján érkeztem el. Gyermekéveimet Tokajban töltöttem,
itt laktunk családommal, itt jártam általános iskolába, középiskolába. A festészet szeretetére középiskolai tanárom,
Tenkács Tibor festőművész vezetett. 
1979-ben Nyíregyházán, az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tanító diplomát szereztem rajz-pedagógia szakkollégium szakon.
Még ebben az évben férjhez mentem, és férjem szülőfalujában, Gávavencsellőn telepedtünk le. Azóta is itt élünk, itt alkotok.
1980 szeptemberétől nyugdíjba vonulásomig a gávavencsellői általános és művészeti iskolában oktattam. 
További tanulmányaim során 2006-ban a Nyíregyházi főiskolán rajtanári diplomát,
majd 2011-ben vizuális -és környezetkultúra szakos diplomát szereztem.
E tanulmányok során többek között megismerkedtem a képzőművészet, a rajzolás,
a festészet, a grafika technikáival, amelyek közül az olajfestékkel való festés ragadott meg oly annyira, hogy 2005 óta,
amióta el kezdtem festeni, ezzel festem festményeimet. Az olajfestés technikai fortélyainak az alapjait főiskolai tanáromtól,
Tarnóczy József festőművésztől tanultam. Azóta szaktudásomat autodidakta módon, állandóan gyarapítom, fejlesztem.
Folyamatosan online festőtanfolyamokat végzek, több internetes képzőművészeti csoport tagja vagyok.
Stílusomra a realizmus jellemző, a színek, formák részletgazdag ábrázolása. Tájképeimet, csendéleteimet az évszakok,
a napszakok változó sokszínűsége, fény és árnyjátéka, a természet sokszínűsége inspirálta. A tájban megjelennek az ott élő állatok ábrázolása,
az ember és az állatok szeretete. Festményeimmel a festés eszközeivel szeretném a szépet, a harmóniát közvetíteni az emberek felé.

       





























José Galvan Gallery


José Galvan's Directory links
Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Country
India-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Bangladesh-Artists
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Bosnie-Herzégovine-Artists
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Corée, Artistes du Sud
CostaRica-Artistas
Croatia-Artists
Cuba-Artistas
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España-Artistas
España-Galería
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Ghana-Artists
Grèce-Artistes
Greece-Artists
Hungary-Artists-Fan
Hungary-Artists-Professional
Iceland-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Iraq-Artists
Israel-Artists
Israel-Social-Network
Italia-Artisti
Italia-Galleria
Japan-Artists
Latvia-Artists
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Atists
México-Artistas
Moldova-Artists
Morocco-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Nicaragua-Artistas
Northern-Ireland
Orkney-Artists
Pakistan-Artists
Peru-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Tunisia-Artists
Turkey-Artists
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan
Venezuela-Artistas
Vietnam-Artists
Wales-Artists