Póth-Vecsei Mária Budapesten él családjával.

Már gyermekkorában közel került a

művészetekhez, hiszen tehetsége mind a zenében, mind a képzőművészetben korán megmutatkozott.

Zongoristaként tizenkét évig zenét tanult és tanárai a képzőművészet felé is terelgették.

Lázár Pál szekszárdi festőművész és középiskolai tanár irányításával sajátította el a festészet alapjait.

Az élet mégis úgy hozta, hogy nem

a művészeti pályát választotta, hanem gyógypedagógusi diplomát szerzett.

Tizenöt éve vett ismét ecsetet a kezébe és saját kedvtelésére, hobbiként újra festeni kezdett.

A festészet az a plusz számára, amely megteremti lelki harmóniáját. Alkotásai a színek és fények játékáról szólnak, belső világának finom leképezései.

Tájképeinek témái többnyire a természeti szépségek, jelenségek, az évszakok változásait jelenítik meg. A szép fényhatások által a megszépített valóságot tükrözik vissza.

A tájképek, mellett az utóbbi időben az emberábrázolás felé fordult, az érzelmek kifejezése, megjelenítése vált fontossá számára. Foglalkozik a női lélek sokszínűségével, több képén ábrázolja azt szimbólumokkal.

Olajjal és gyakran akrillal is dolgozik, de kedveli az akvarellt is.

Az elmúlt években számos közös kiállításon vett részt, kétévente pedig önálló, egyéni kiállításon mutatkozik be új munkáival.


Póth-Vecsei Maria lives in Budapest with her family. 

Already in her childhood she came close to the arts, talented in music and the visual arts. 

She studied music for twelve years but teachers guided her toward the fine arts. In the high school in 

Szekszárd she learned the basics of painting under the guidance of her teacher Lazar Pál artist painter. 

She did not choose the path of art, but also earned a degree in special education. 

She picked up the brush fifteen years ago and she began again to paint as a hobby. 

The painting is a plus for her, which create her spiritual harmony. 

Her works speak about the interplay of colors and lights, fine mapping of her inner world. 

The themes are mostly landscapes of natural beauty and phenomena, a display of changes of the seasons. The beautiful effects of light reflect back the embellished reality. 

Beside the landscapes, still lifes she recently turned to the human representation, it became important to show expression of feelings. Dealing with the diversity of the female soul, in more paintings she depicts the image by the means of symbols. 

She works with oil and acrylic, but prefers watercolors as well. 

In recent years she had number of group exhibitions and in every two years Póth-Vecsei Maria shows her new works in individual exhibitions.



 












 

  

World Map

 







All Art On Line .com


Advertising




José Galvan Gallery



Menu
Click here to submit your site to the José Galvan's Directory

World map of all the Artists

José Galvan's Directory Arts Montmartre Paris



Our Twitter page

Our VK page

Email the Webmaster

Lastest sites added to the José Galvan's Directory

José Galvan's exhibition on ArtsCad.com

Publicité
Country
Africa-South-Artists
Albania-Artists
Algeria-Artists
Argentina-Artistas
Argentina-Galeria
Argentina-Portal
Armenia-Artists
Australia-Artists
Austria-Artists
Azerbaijan-Artists
Banderas-José-Galvan
Banners-Directory-World-Arts
Belarus-Artists
Belgium-Artists
Bolivia-Artistas
Brazil-Artistas
Bulgaria-Artists
Canada-Artists
Canada-Gallery
Chili-Artistas
China-Artists
China-Gallery
Colombia-Artistas
Costa Rica-Artistas
Croatia-Artists
Czech Republic-Artists
Directory-World-Arts
Ecuador-Artistas
Egypt-Artists
Engines-Research
England-Artists
England-Gallery
España- Art & Design Online Shop
España-Artistas
España-Galería
España-Museo
Estonia-Artists
Estonia-International-Union-of-artists
Finland-Artists
French-Montmartre-Paris
Georgia-Artists
Germany-Gallery
Germany-Künstler
Greece-Artists
Holland-Artists
Hungary-Artists
India-Artists
India-Gallery
Indonesia-Artists
Iran-Artists
Irland-Artists
Israel-Artists
Italia-Artisti
Italia Portale Arte
Japan-Artists
Korea South Arts
Latvia-Artist
Links-Partners-Galvan
Lithuania-Artists
México-Artistas
México-Galeria
Moldova-Artists
Nederlands Antilles
Netherlands-Artiesten
New Zealand-Artists
Orkney-Artists
Perú-Artistas
Perú-Galeria
Philippines-Artists
Poland-Artists
Porto-Rico-United-States
Portugal-Artistas
Portugal-Portal
Romania-Artists
Romania-Gallery
Root Topsite
Russia-Artists
Saudi-Arabia-Artists
Scotland-Artists
Serbia-Artists
Slovakia-Artists
Slovenia-Artists
South Africa-Artists
Sweden-Artists
Switzerland-Artists
Switzerland-Gallery
Taiwan-Artists
Thailand-Artists
Turkey-Artists
Turkmenistan-Artits
Ukraine-Artists
Ukraine-Gallery
United States-Artists
United States-Directories
United States-Gallery
United States-Gallery
Uruguay-Artistas
Uzbekistan-Artists
Venezuela-Artistas
Wales-Artists


File Attachment Icon
T-801553.jpg